A szektás magatartás ismérvei (Zac Poonen)
"Zac Poonen
A szektás magatartás ismérvei 1.
(az „Új bort új tömlőkbe” című könyv 16. fejezete)
fordította Mihály Sándor (1)
1.) Jézus mellett egy ember
A szektás magatartás fő ismertetőjele, hogy a vezetőt (aki rendszerint a csoport alapítója is)
felmagasztalják, életét tökéletesnek, tanítását pedig Isten beszédével egyenértékűnek tartják.
A Szent Szellem a béreai zsidókat „nemes lelkűeknek” nevezte, mivel „naponként tudakozták
az írásokat”, hogy leellenőrizzék Pál tanításának igei voltát. Pál egy nagy apostol volt, de még
az ő tanításait is szükségesnek látták összevetni a Szentírással, hogy összhangban vannak-e
vele. (Csel 17:11) (2)
A Biblia szerint még ha próféták szólnak is a gyülekezetben, „a többiek ítéljék meg” (1Kor
14:29). (3) Mit kell a többieknek megítélni? Ugyanazt, mint a béreai hívőknek: vagyis azt, hogy
a próféták beszédei Isten Igéjén állnak-e vagy sem. A szektássággal szemben ez a
legbiztosabb védelmi módszer.
A szektás hívők viszont oly nagyra tartják vezetőjüket, hogy fenntartás nélkül elfogadnak tőle
mindent, amit tanít, és nem járnak utána, hogy az mennyire szilárd igei alapokon áll. Ők tehát
nem oly „nemes lelkűek”, mint a béreaiak.
Egy szektában az alapító halála után általában egyik utódja veszi át a vezetést, és aztán ő lesz
a csoport hivatalos vezetője. Minden szektatagtól elvárják, hogy az aktuális vezetőt a ma élő
Isten emberei között a legnagyobbnak tekintse. Ez a fajta hozzáállás vezet aztán a szektavezér
tekintélyének és tanításának való feltétel nélküli alárendelődéshez. A vezér a pápáéhoz
mérhető teljhatalommal bír minden híve fölött, az ő szava törvény.
Több szektában fokozatosan képzik a vezető fiát, ha van neki, hogy részt tudjon vállalni a
csoport vezetési feladataiból, a tagok pedig idővel ugyanúgy kezdik tisztelni a fiút, mint az
apját.
(1) A jobb érthetőség kedvéért lábjegyzetben a szerző által hivatkozott igehelyek is fel lettek tűntetve.
(2) Csel 17:11 Ezek pedig nemesebb lelkűek valának a thessalonikabelieknél, úgymint kik bevevék az igét teljes
készséggel, naponként tudakozva az írásokat, ha úgy vannak-e ezek.
(3) 1Kor 14:29 A próféták pedig ketten vagy hárman beszéljenek; és a többiek ítéljék meg.
Zac Poonen
A szektás magatartás ismérvei
1-2.
(az „Új bort új tömlőkbe” című könyv 16. fejezete)
fordította Mihály Sándor
2.) A Biblia mellett egy másik könyv
A szektás magatartás második ismertetőjele, hogy a Biblia mellett van egy (rendszerint a
vezető által írt) könyv is, melyet a gyakorlati élet minden területére tévedhetetlennek tartanak,
akárcsak a Bibliát.
Lehet, hogy a szekták letagadják, hogy ilyen szintre emelik alapítójuk írását, de a könyvhöz
való hozzáállásuk elárulja, hogy a Bibliával egyenrangúnak tartják. Tetteik hangosabbak, mint
a szavaik.
Egy szekta alakulásának kezdeti időszakában még lehet, hogy nagy az őszinteség, valóságos
az Úr iránti odaszánás, néha maga az alapító is istenfélő, de aztán valamikor később általában
az történik, hogy a követők a vezető írásaiból és tanításaiból tömör tanrendszert állítanak
össze, és a Bibliával egyenértékű tekintéllyel ruházzák fel. Így válik az alapító személyes
véleménye Isten Szavává a hívei előtt.
Ahol az alapító személy istenfélő, ilyesmit soha nem fog megengedni, amíg él, de ha nem
Isten embere, akkor ő maga fog isteni tekintélyt követelni beszédeinek valamikor élete során.
Az alapító könyvét a szektatagok újra és újra elolvassák, sokan magukkal viszik utazáskor, sőt
még összejöveteleiken is olyan tekintéllyel idéznek belőle, mint a Bibliából. Ha a könyv egy
bibliai verset vagy egy tanítást egyféleképpen magyaráz, akkor azzal a verssel vagy tanítással
kapcsolatosan az az egyetlen lehetséges és a csoport minden tagjától elvárt értelmezés.
E könyv állandó olvasgatása a szektás hívőn olyan agymosást végez, hogy fokozatosan
elkezdi Isten Igéjét csak és kizárólag a könyvben leírtak szerint értelmezni. Így aztán az
elmekondicionálás miatt képtelen arra, hogy a Szentlélektől friss megvilágítást kapjon számos
bibliai rész olvasásánál is, mert valahányszor odaér, már előre eldönti, hogy az mit jelent. Így
válik örökre elmeprogramozottá, a Szentlélek számára elérhetetlenné.
Ez ugyanolyan, mint amit a római katolikus papok tanítanak híveiknek, hogy ti. a Bibliát
kizárólag a katolikus teológusok magyarázatai szerint kell értelmezni.
Egyáltalán nem ajánlatos a szekta tanainak vagy a vezető tanításainak a megkérdőjelezése.
Zac Poonen
A szektás magatartás ismérvei
(az „Új bort új tömlőkbe” című könyv 16. fejezete)
fordította Mihály Sándor
3.) Elzárkózás, belterjesség a kapcsolatokban
A szektás magatartás harmadik jellemzője a másoktól való elhatárolódás. A szektás
gondolkozású hívő úgy érzi, hogy a csoportján kívüli újjászületett hívőkkel való kapcsolatnak
szellemi szempontból alig van, vagy egyáltalán nincs értéke.
Egy szekta ezért lebeszéli hívei minden más kereszténnyel való kapcsolattartásról, kivéve, ha annak az ő csoportjukhoz való térítés a célja. Egy ilyen szekta tagjai általában magukat tekintik az egyedüli igaz egyháznak, és úgy gondolják, hogy mindazok, akik Krisztus menyasszonyához tartoznak, végül majd csak megtalálják az utat hozzájuk. Ez tényleg elképesztő önteltség!
Ettől a másoktól elzárkózó, elhatárolódó magatartástól a szektás hívők elkerülhetetlenül
vallásos sznobbá és törvénykező farizeussá válnak. Az Isten Igéjéről vallott „kiválóbb
látásaik” miatt jön létre bennük a többi hívővel szembeni önhitt „mi” és „ők” viszony. E
szektás hívők többnyire egyáltalán nem veszik észre farizeusságukat, sőt önmagukat Jézus
igazán odaszánt és alázatos követőinek tartják! Ilyen hatalma van az emberi elmének az
öncsalásra! A szektán kívüliek azonban tisztán látják róluk, hogy milyen farizeusok.
Az igazi szentség Isten kegyelmének eredménye (ahogy ezt a Róma 6:14 egyértelművé
teszi), (1) és Isten csak az alázatosaknak adja az Ő kegyelmét (1Pt 5:5). (2) Tehát a valódi szentség
legfőbb jellemzője az alázat kell, hogy legyen. A szektásoknál nincs alázat, a náluk látszólag
meglévő „szentség” pusztán (emberi erőfeszítés általi) törvényből való igazság. Ez az oka
annak, hogy a legtöbb szektatag gyakran dicsekszik „szent életével” és „szent családjával”.
Ha „szentségük” Isten kegyelmének eredménye lenne, bizonyára nem lehetnének büszkék rá.
A szektás hívők általában csak olyan könyveket olvasnak, melyeket saját elöljáróik írtak.
Folyóirataikban csak a tagjaik közölhetnek cikkeket. A legtöbb szektában határozottan óvnak
más felekezetű hívők írásaitól, mert szerintük saját elöljáróikon kívül a keresztény világ az
apostoli idők óta nem látott más istenfélő embert! Ilyen hatalma van a szektásságnak az
emberek becsapására!
A szektás hívők kizárólag az ő csoportjuk tagjai által szerzett dalokat énekelnek, az énekes
füzeteikben csak ilyenek szerepelnek. Szerintük más dicsőítő dalok veszélyesek, mert nem jó
szellem van bennük!
(1) Róm 6:14 Mert a bűn ti rajtatok nem uralkodik; mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt.
(2) 1Pét 5:5b mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.
A szekták így mesterséges védőburokban őrzik tagjaikat, teljes tudatlanságban tartva őket
mindarról, amit Isten tett más istenfélő embereken keresztül az elmúlt évszázadokban, vagy
amit éppen az ő napjaikban a többi keresztény gyülekezetben cselekszik.
Ha valaki elszigetelten él más istenfélő keresztényektől, könnyen elvesztheti valóságérzékét,
és lassan az önámítás és önhittség álomvilágába kerül."
Ha hasonlóságot találsz a vallásod és e leírtak között, akkor bizony szektába kerültél. Ha szeretnél kikerülni onnan, olvass tovább itt vagy a megadott források oldalain. Nehéz út előtt állsz, de az út nem lehetetlen. Többeknek sikerült kijönni, minimális sérülésekkel, köztük nekem is. Akiknek nem volt ilyen segítsége, mint ez az oldal is, sokkal nehezebben sikerült önerőből feldolgozniuk a traumát ami érte őket és az elkülönüléssel járó nehézségeket. Soha ne dönts elhamarkodottan, mindig olvass, informálódj előbb. Erőt és kitartást kívánok mindehhez.
Forrás:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése