5 perces önismereti gyorsteszt. Mi az amit magadról és a világról gondolsz?

A világot és annak történéseit mindenki egyedi módon tapasztalja meg és a nézőpontok, rálátások mindig különböznek. Van egy egyszerű, de mégis különleges teszt, amely sokat elárul gondolkodásmódodról, érzésvilágodról, világképedről.

A teszt 8 kérdést tartalmaz, amelyre gyorsan válaszolnod kell azzal a gondolattal, ami először jut eszedbe. A kérdések gyakorlatilag elképzelt élethelyzetek, amelyekbe bele kellene helyezd magad képzelőerőd által és megfigyelned, hogy mit csinálnál, hogyan cselekednél az adott helyzetben. Mi az, amit tennél?
Hogy segítségedre legyen, vegyél egy papírt és ceruzát és jegyezd le a válaszokat. A teszt egyik alapszabálya hogy azt írd le, ami először átfut az elméden illetve azt az érzést, amelyik először megjelenik. Ha egyes válaszok ismétlődnek, nem gond, bátran jegyezd le újra meg újra.
Olvasd a kérdéseket sorrendben és ne siess. Míg nem sikerült megválaszolni a kérdést addig ne haladj tovább a következőre, hiszen lehet, hogy befolyásolni fog az előző válasz, és ne keresd ki a kiértékelését. Mindent szép sorban a maga idejében. A teszt hozzávetőleg 5 percet rabol el az idődből. Belevágsz?
1. A tengeren vagy és elindulsz felfedezni azt. Hogy érzed magad? Figyelj az első benyomásra. Hogy jobban menjen a gyakorlat az elején lehunyhatod pár pillanatra a szemed is.
2. Az erdőben sétálsz, figyeld meg a részleteit. Milyen érzés? Írd le.
3. Hogyan érzed magad, ha felnézel a kék égre és látod szállni a sirályokat?
4. És ha látsz lovakat vágtázni? Vesd papírra mit gondolsz és érzel.
5. A sivatagban vagy. Egy fal előtt állsz, amelyen egy kis repedést látsz. A résen keresztül a túloldalon észreveszel egy oázist tele vízzel és pálmafákkal, mit teszel?
6. A sivatagban vagy teljesen kiszáradva és kimerülve a napsütéstől. Hirtelen megpillantasz egy kanna vizet. Mi az, amit először teszel? Itt az számít, mit cselekednél. Írd le bármennyire is banálisnak tűnhet.
7. Egy este eltévedsz a sűrű erdőbe. Megpillantasz egy kis erdei házikót, amelyben lámpafény pislog. Mi az, amit teszel?
8. Teljesen elvesztődtél a ködben. Mi az, amit tennél, hogyan viselkednél? Milyen érzés?
Minden egyes kérdés illetve élethelyzet szimbolikus értelmet nyer a teszt esetében. Most pedig eljött az idő hogy megnézd a megfejtést. A kép alatt megtalálod a kiértékelést és igyekezz arra, hogy érzelmi intelligenciád által megtaláld a kapcsolatot a kérdések és a válaszok között és legyen ez a rövid kis teszt egy aprócska lépés az önismereted útján. Ha tetszett és hasznosnak bizonyult oszd meg másokkal is.

Kiértékelés

1 . Az élethez, érzelmekhez, érzésekhez való viszonyod
2. Megmutatja, hogy hogyan érzed magad a bőrödben a családon belül.
3. A másik nemhez való viszonyodat mutatja
4. Az emberekhez való hozzáállásodra világít rá.
5. Az életstratégiáid, az hogy hogyan oldod meg a nehezebb életfeladatokat
6. A társválasztás és a nemi élethez való viszonyodat mutatja
7. A házassággal kapcsolatos élethelyzetre világít rá.
8. A halálhoz való viszonyodat segít megérteni.

Forrás:  http://filantropikum.com/5-perces-onismereti-gyorsteszt-mi-az-amit-magadrol-es-a-vilagrol-gondolsz/

Amikor gyógyul a szívünk

"Csodálatos szerv a szív. Nemcsak életet ad, hanem életet tart fenn. Mellkasunk közepén, bennünk, éjjel-nappal dolgozik. Szimbolikusan, szívünk az érzelmeink központja. És ez nem véletlen.
Szívünk szorosan össze van kapcsolva idegrendszerünkkel és lelkünkkel. A stressz, ingerültség, szorongás, félelem, harag, düh csak egy pár azon érzelmeink közül, amelyek direkt hatnak a szívműködésre. A szorongó, félős ember szíve gyorsabban ver, a dühös, haragos emberek nagy része előbb-utóbb magas vérnyomástól fog szenvedni. Szívünknek nem tudunk hazudni: abban a pillanatban megérzi a hazugságot, elkezd gyorsabban dobogni, jelez nekünk, hiába maradunk kívülről látszólag nyugodtak, s ezután már csak az igazság képes megnyugtatni szívünket. A szív sosem hazudik, csak mi, emberek. Ez a csodás kis szerv a legérzékenyebb hangulatváltozásainkra, érzelmi világunk kavalkádjaira, lelkünk rezzenésére.

Mi lakozik a szívedben?
Csodálatos anyanyelvvel lettünk megáldva. Talán nem is lehet tisztábban kifejezni, leírni érzelmeket, mint magyarul. A magyar ember, amikor boldog, úgy tud örvendeni, hogy „mindjárt kiszökik a szíve a helyéről”, képes „megdobbantani szívünket” régi szerelmünk, ha szomorú „kiönti a szívét” annak, aki meghallgatja, ha megbocsátást nyer „leesik egy kő a szívéről”, a köszönetre is „szívesen” válaszol, és a napot is így kezdi: „Szívem első gondolata Hozzád száll fel, Istenem, Te őriztél meg az éjjel, maradj ma is énvelem…”, és így is zárja: „Ó, édes Istenem, hálát rebeg lelkem, hogy egész napon át úgy szerettél engem. Bánom sok vétkemet, Szent Fiadnak vére mossa meg kegyesen szívemet fehérre…”. Érdemes megfigyelni, tudatosan (akár le is lehet jegyezni papírra), hogy egy nap leforgása alatt hányszor is használunk olyan kifejezéseket, amikben benne van a „szív” – ezt azért is tartom fontosnak, mert a mi, saját „szívünk” van benne, ezt használjuk nap, mint nap (hisz minden ember egyetlen saját bejáratú szívvel rendelkezik), s nem is tudjuk mire használjuk, annyira magától érthetőnek vesszük szavainkat, anélkül, hogy valódi jelentésükre gondolnánk, igazi mondanivalójukra, s főleg forrásukra: „valóban szívemből szóltam?”. A szív mindig válaszol ilyenkor, csak bátran meg kell kérdezni.
Azt mondjuk, hogy ez meg az az ember „kőszívű”, „lágyszívű”, a másiknak viszont „hatalmas szíve van”, „arany szíve van”, vagy éppen „összetörték a szívét”, s ami nem emberhez méltó, ha valaki úgy ismert, hogy „nincs szíve, szívtelen”. Pedig minden embernek van szíve, csak talán éppen a mi számunkra nem jut az ő szívéből, hisz „megkeseredett szívű”, „keményszívű”, gondoljuk. Talán nem is a lélek tükre a szem, hanem a szívünkké, mert embertársaink sokkal hamarabb észreveszik rajtunk, azt, ami a szívünkben van, mint azt, ami a lelkünkben. A szívünkre kevésbé vagyunk képesek maszkot adni gondolatainkkal, szavainkkal, viselkedésünkkel, hisz roppant érzékeny, azonnal észreveszi a hamisságot. És a szívünk annyira becsüli önmagát, hogy tudja, hogy hamisság nem méltó hozzá. Mi is őszinteséggel tartozunk neki, ez a legkevesebb, ha valóban tiszteljük.

A szívünkben az lakozik, aminek mi otthont adunk benne. És ez így rendben is van, csak ennek az a hátulütője, hogy szívünk nem képes akármit elbírni. Vigyáznunk kell mit „melengetünk szívünkön”, minek adunk otthont. Lelkünk sokkal erősebb szívünknél, ő megbír be nem gyógyult sebeket, fájdalmat, haragot, bánatot, sokkal okosabban tud értelmet adni nekik, főleg egy erős lelket nem kell félteni, de a szív erre nem képes, ez neki sok, egy igazi teher.

Ha harag és neheztelés lakozik szívünkben, bánat, féltékenység, félelem, netán szégyen, magány, megnehezedik szívünk, valósággal súlya lesz annak, hogy ezeket napról napra szívünkben cipeljük. Szívünk elfárad a nagy teherhordásban, egyre nagyobb erőkifejtésre van szüksége, hogy munkáját ellássa, hogy életet tartson fenn. Majd elérkezik egy pont, amikor már nehezére esik ezt a munkát ellátni, elégtelen lesz ereje. Csodálkozunk, hogy „szívelégtelenségre” szedünk gyógyszert, rengeteget, hisz nincs az a gyógyszer, ami segíteni tud neki, sok gyógyszer kell, na meg aztán közben a szív is próbál segíteni önmagán, megkéri szervtársait (ereket, tüdőt, májat, veséket), hogy segítsenek be neki, de sok ideig ezek sem képesek tartani a frontot, mert még mindig nagy a teher, aztán ezek is megbetegednek, elégtelenek lesznek nemcsak a szív helyett dolgozni, hanem saját munkájuk ellátásához is. Mi is fáradékonyabbak vagyunk, nehezebben lélegzünk, életkedvünk lassan lassan elhagy, s a teher az sajnos még mindig ott a szívünkben… A legveszélyesebb az, ha szívünkbe örökre harag, magány, neheztelés, szeretethiány költözik: ezek képesek hirtelen „szétszakítani szívünket” – a szó szoros értelmében!

Szívünkben az lakozik, akinek mi otthont adunk benne. Nemcsak érzelmeinknek adhatunk otthont szívünkben, hanem minden olyan embertársunknak, igazi nagy találkozásoknak, élettapasztalatnak, hitünknek, mindennek, amiket érzelmeinkkel hozzákapcsolunk. „Szívünkben hordozzuk és őrizzük” szeretteink emlékét, ott élnek bennünk.

A szabad szív
Amikor lelkünk gyógyul, lelkünk nagyon sokat segít nekünk benne, nagyon nagy teret ad a gyógyulási folyamatnak, sok mindenre rávezet, megmutatja az utat, időt ad nekünk, sok mindenre tanít bennünket. De a szívünk gyógyulása nem így történik. A szívünk nagyon érzékeny, nagyon sok tudatos odafigyelést, törődést igényel részünkről. Szívünk gyógyulása egy olyan folyamat, amelyben mi is kötelező módon, aktívan részt kell vegyünk! Ez a mi „szívügyünk” – ugye, érted? Nem ígérem, hogy könnyű lesz, de ne add fel a munkát a szíveddel, könnyen megtanulható, és ne feledd, hogy mindenkinek csakis egy szíve van, annyival tartozol a tiednek, hogy segíted meggyógyulni. Ő is segít neked élni.
Ennyi a dolgod: NYISD MEG A SZÍVEDET!
Ez az első dolgod s egyben a legfontosabb! S nem az, hogy mély önvizsgálatot tarts, bocsáss meg azoknak, akiknek meg kell, s szeresd önmagad, engedd el, amit el kell engedni, ezt majd mind később, mindent sorjában.
Annyi minden fölösleges neheztelést, haragot, ragaszkodást, szomorúságot beengedtél, beköltöztettél, odahorgonyoztál, „szívedbe zártál”… – mostmár érted miért az az első, dolgod, hogy nyisd meg szívedet? Csak egyszerűen nyisd meg újra, s meglátod, úgy fog onnan kirepülni minden fölösleges kis neheztelés, bánat, harag, félelem, ami nem méltó szívedhez, mint a huzat! De nem minden, csakis azok, amik nem igényelnek aktív munkát.
Hamár így megnyílt a szíved, megkönnyebbülsz egy kicsit, a szívedbe áramló fény megvilágítja, mindazt, ami benne van. Nézz körbe, most már jobban szemügyre veheted mi is lakozik benne, s ami ott maradt, ami még mindig ott van, ezzel kell dolgozni. Ebben a fényben, amit most beengedtél szívedbe, mikor megnyitottad, megvizsgálhatod, hogy mi igényel megbocsátást, elengedést, mi az amit meg kell tartani, mi az aminek nincs méltó helye a szívedben, mi nincs a helyén, mi az az új valami, amit igényelsz a szívedben, mindent szépen sorjában, hisz már megnyitottad:  

FELSZABADÍTOTTAD! Most már szabad a szíved.
A szív amikor szabad, csak szeretni tud! A szabad szív szeretete a szeretet szabadsága – a legtisztább, őszinte, mentes minden ragaszkodástól, félelemtől. Szabadon áramlik benne a szeretet, hála és hit, szabadon eltudod dönteni, hogy mi méltó szívedhez, hogy mire is van szüksége valójában szívednek.
A szívünk nemcsak éltet, életet tart fenn, hanem gondolkodni és döntéseket is tudunk hozni a szívünkkel. Sőt: szívünk szerint is tudunk cselekedni.
Csak nyisd meg a szíved – és a többit tedd a szíved szerint."

A szív útja

„Kövesd a szívedet, bárhová vezet. Igen, olykor veszélybe sodorhat, de ne feledd, éppen ezekre a veszélyekre van szükséged ahhoz, hogy éretté válj. Néha tévútra vezet majd, de ne feledd, azok a tévutak is a fejlődés részei. Sokszor elbuksz majd, de állj talpra, mert úgy gyűjthetsz erőt, ha elbuksz, majd ismét talpra állsz. Ezáltal válhatsz teljessé.” (Osho)

Forrás:

http://filantropikum.com/amikor-gyogyul-a-szivunk/

A lelkiismeret birtoklása a szervezeti szabályok alkalmazásán keresztül

"A vallás piaci szabály alkalmazása ott valósul meg, amikor egy vallásszervezet azt tudja mondani: "Mi különbözőek vagyunk, mint mások". Így az emberek elméjében a Mi és az Ők csoport megvalósulása alakul ki, ami alapja az ítélkezésnek és szabály alkalmazásnak. A vallás piaci szabály ott is kirajzolódik, hogy a követőiknek a "nálunk megmenekültök" alapgondolatot hirdetik. Érdekes, de a legtöbb esetben minden vallás ezt a gondolatot tolja a legelső helyre a propagandájában, de vannak természetesen tiszteletre méltó vallásos megmozdulások is, akik a krisztusi váltságra mint olyanra természetesen és tisztelettudóan hívják fel a figyelmet, és vannak akik ezt agresszívabban, tolakodóbban teszik meg. A mozgalmak legtöbbje nem állítja azt, hogy Ők az egyedüliek, hiszen egyértelmű volt számukra, hogy a vallási területen sok hozzájuk hasonló vallási szervezkedés is hirdette Jézus isteni igazságát a történelemben. Ezeknél nem lehet felfedezni agresszivitást más vallásokkal szemben. Érdeklődésük arra korlátozódik, hogy tagjaik megfelelőbb állampolgárok legyenek Isten dicsőségére a krisztusi alapelvek alkalmazása által. Hogy tanításaikban milyen pontokon láthatunk nem Bibliai elemeket ez fontos, de önmagukban a tevékenységük célja a Krisztus jó hírének hirdetése. A tanításaik alaptalanságát illetően elgondolkodhatunk azon, hogy vajon hogyan hihetnek tagjaik egyáltalán Istenben? Figyelemre méltó, hogy az emberek egyéni életében sokszor feltűnik a krisztusi "szeresd felebarátodat" szabály alkalmazása függetlenül attól, hogy vallási szervezeteik mit mondanak nekik vasárnap a pokolról, vagy a háromságról. (Galata 5:14) Ez igazán azt mutatja, hogy a vallási szervezetekre egyáltalán nincsen szükség mint intézményekre. Az egyén önmagától is alkalmazhat isteni alapelveket az életében és az egyén az, akinek a felebarátjának a figyelmét a Bibliára kell terelnie. (Cselekedetek 1:8) Éppen ezért látható, hogy a vallásos szervezkedés, mint olyan, egyáltalán nem szolgálja az isteni szándékot. A vallási szervezetek sok esetben az egyén, mint személy birtoklása alapján léteznek. Egyértelműen más a jelentése a szervezetnek és gyülekezetnek. Míg a szervezet egy mechanikus intézmény működési struktúra szabályokkal, addig a gyülekezet egy szeretetteljes találkozó, ahol nem szükségszerűen történik állandó és ugyanakkor sehova nem vezető bibliatanulmányozás.
(...)

Láthatjuk hogy vannak szerényebb és vadabb, radikálisabb vallási megmozdulások, amelyek agresszívabb és radikálisabb propagandáikkal toboroznak, gyűjtenek tagokat maguknak. Az alaphangsúly a propagandában természetesen az, hogy azok menekülnek meg a Krisztus visszajövetelekor, akik "ahhoz" a szervezethez csatlakoznak. Alapvetően tehát a képlet így valósul meg a "product" eladásánál. Az így felmutatott naiv jóindulat az alapja annak a hierarchikus rendszernek, amiben ma milliók tevékenykednek azt híve, hogy Istennek tesznek szent szolgálatot. Hitük szerint ha 3 összejövetelt látogatnak hetente és elterjesztenek bizonyos folyóiratot, valamint járnak az emberekhez házanként, ez a cselekménysor, alkalmassá teszi őket az Isten ítéletnapján. Ezzel Őket a tanítás a "juhok" bibliai státuszával jellemzi. A vallási szervezet ezen a propagandán keresztül irányítja őket annak érdekében, hogy még több tagot tudjon számlálni.

A cselekménysor által kialakított intézményi dogma tehát beszorul az Isten és ember közé. Azzal, hogy a cselekmény által keltett lelkiismereti állapot az isten előtti helyeselt formát kölcsönzi a tudatnak, a személy pszichológiája megnyugszik és sütkérezik az így mesterségesen teremtett pszichikai állapotban, amit szervezeti nyelven "helyeselt állapotnak hívnak."

Az agy ilyen módon történő birtoklása tehát a tudomány szerint a "mind manipulation" azaz "elme befolyásolása" a személy birtoklására. Az így irányított személy mint "robot", nem saját lelkiismereti elemeket alkalmaz döntések meghozatalakor bibliai ismeret felhasználással, hanem a szervezet íróinak gondolatait hajtja végre. Úgy szolgálják Istent ahogyan azt a szervezet írói szerkesztik meg nekik."

Részlet Balogh Csaba Egy keményebb beszéd című írásából

http://www.bibliaexaminer.org.uk/talk.html

Kognitív disszonancia

Szektatagok akkor élnek át kognitív disszonanciát, amikor a hitükkel ellentétes információk birtokába jutnak. Mivel a kettő nem lehet igaz, nem is hasonlítanak, ezért az egyénben disszonancia keletkezik és az elméje igyekszik az új információt valahogy kiszűrni, elvetni. Ha ezt nem tenné meg, egész hitrendszere megbillenne, mint amikor egy téglát kivesznek a falból. A szekták úgy működnek, hogy átmossák az emberek agyát, saját tanításaikkal sulykolva őket. Ezek a tanítások egymásba épülnek, kötődnek. Ha a külső, új információ nem illeszkedik a tanításukba, akkor képesek a saját hitrendszerükön belül valami újat kitalálni, amit így el tudnak fogadni. Nem számít az sem hogyha teljesen valószerűtlen dologról, tanításról van szó.

"A kognitív disszonancia egy pszichológiai elmélet, mely szerint az egymásnak ellentmondó vélemények feszélyező érzést keltenek az elmében. Az elmélet szerint a disszonancia, kellemetlen lévén, arra ösztönzi az embert, hogy változtasson gondolkodásmódján, véleményén vagy viselkedésén. Az elméletet elsőként Leon Festinger szociálpszichológus vizsgálta meg alaposabban, és így ír róla:

A disszonancia és a konszonancia a gondolatok - úgymint vélemények, hiedelmek, a külvilágra vonatkozó ismeretek, valamint a saját tetteinkről alkotott kép - egymáshoz való viszonya. Két vélemény, hit vagy ismeret disszonáns, ha összeegyeztethetetlenek; vagyis ha inkonzisztensek, vagy - csupán a két gondolatot tekintve - az egyik nem következik a másikból (Festinger 1956: 25).

Festinger úgy véli, hogy három módja van a kognitív disszonancia leküzdésének, amelyek azonban nem zárják ki egymást.

• A disszonancia alapját képező hitek, vélemények vagy viselkedésmódok közül egy vagy több megváltoztatása.
• Olyan új ismeretek szerzése, amelyek megszilárdítják a már meglévő konszonanciát, és ilyen módon szorítják háttérbe a disszonanciát.
• A disszonanciát okozó gondolatoknak tulajdonított jelentőség csökkentése, akár ezen gondolatok teljes elfelejtése (Festinger 1956: 25-26).

Például a dohányosok jól tudják, hogy a dohányzás káros szokás. Néhányan közülük azzal igazolják szenvedélyüket, hogy a napos oldalát nézik: azzal áltatják magukat, hogy a dohányzás segít a súlyuk megőrzésében, és károsabb volna az egészségükre az elhízás, mint amilyen a dohányzás. Mások inkább leszoknak. Legtöbbünknek nem okoz problémát olyan ad hoc hipotézisek és önigazolások kitalálása, amelyekkel megvédhetjük dédelgetett eszméinket. Az, hogy a kognitív disszonancia leküzdése miatt van szükség a racionalizálásra, nem magyarázza meg, hogy miért nem tudjuk helyesebben felhasználni ezt a képességet. Az emberekben a pszichológiai feszélyezettség különféle formái találhatók meg, a reakciók közül pedig egyesek nyilvánvalóan jobbak másoknál. De akkor miért reagál az egyik ember kompetensen, a másik pedig inkompetensen?
A kognitív disszonanciát sokáig "a manipulátorok legjobb barátjának" hívták (Levine 2003: 202). A dolgot alaposabban szemügyre véve azonban kiderül, hogy nem a disszonancia, hanem a rá adott válaszreakció a fontos annak, aki másokat befolyásolni próbál, miközben a bizonyítékok ellene szólnak.
Vegyük például Marian Keechet, aki az 1950-es években sajátos ufókultuszt alakított ki. Azt állította, hogy transzírásos üzeneteket kap a "Gondviselőknek" nevezett földönkívüliektől. Csakúgy mint negyven évvel később a Menny Kapuja-hívők, követőivel, a "Keresőkkel" vagy "a Hét Fénysugár Társaságával", Keech is az őket felvevő repülő csészealjakra várt. Jóslata szerint a tizenegy fős társaság az utolsó pillanatban menekült volna meg az 1954 december 21-én bekövetkezendő pusztító áradás elől, amely megsemmisítette volna a földet. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a katasztrófa elmarad, és a "gondviselők" sem lesznek ott a megbeszélt időpontban, Keech emelkedett hangulatba került. Azt állította, hogy a "gondviselők" telepatikus üzenetben közölték vele, hogy társaságának töretlen hite olyan világosságot sugárzott, hogy Isten úgy döntött, megkíméli a világot a kataklizmától.

Meglepő módon a Keresők ezek után sem hagyták el Keechet. Legtöbben csak erősödtek hitükben a hibás jóslatot követően. (Mindössze ketten távoztak, mikor a világ nem pusztult el.) "Legtöbb követője nemcsak hogy maradt, hanem döntésük után meggyőződésük ráadásul még erősödött is abban, hogy Keechnek végig igaza volt... A tévedés csinált belőlük igazi hívőt." Némelyek ugyancsak messzire mennek, hogy megőrizzék a konzisztenciát dédelgetett hitük és a tények között. De vajon miért változik ugyanannak a bizonyítéknak az értelmezése emberről emberre?
A Keresők nyilván nem várták volna a repülő csészealjat, ha úgy gondolták volna, hogy talán nem jön el. Azt várnánk, hogy a jóslat beteljesületlenségét egy normális ember a kijelentés cáfolataként értékelje. Keech követőinek józan belátását viszont elhomályosította az iránta érzett rajongás. A várakozás, hogy egy repülő csészealj vigye el őket, nem bizonyítékon alapult, hanem puszta hiten. Az a vélemény, hogy a jóslat beteljesületlensége nem cáfolhatja ezt a hitet, szintén merő hitbeli meggyőződés. Az ilyen irracionális gondolkodásmód ellen hasztalan minden bizonyíték, a hit megtörhetetlennek látszik. Nem bizonyíték az alapja, hanem személyi kultusz. Az elkötelezettség érzése olyan erős lehet, hogy a prófétának tartott személy mégoly megvetendő viselkedése is igazolást nyer. Nem egy példa mutatja, hogy az ember hajlamos a rajongás olyan fokára, amikor már a kultuszvezetője (házastársa, kedvese) legszélsőségesebb mentális vagy fizikai visszaéléseit is racionalizálja vagy egyszerűen elbagatellizálja. Ha valaki hitének egy erőteljes személyiség iránt érzett elkötelezettség az alapja, az olyan tényekkel való szembesülés, amelyeknek alá kellene ásniuk ezt a hitet, csak egy lehetőséget hagy az illető számára: kénytelen továbbra is irracionálisan viselkedni, kivéve, ha már eleve sem volt annyira elkötelezett. A központi kérdés tehát nem a kognitív disszonancia, hanem a hit. Mi volt olyan különleges Keechben, ami annyi embert rávett arra, hogy higgyenek neki, és mi tette őket fogékonnyá Keechre? Miben különbözött az a két ember, akik végül is elhagyták?

A kutatások alapján három lényeges tulajdonság befolyásolja a meggyőzőképességet: a tekintély, becsület és a rokonszenv" (uott. 31). Továbbá a vonzó külső szimpatikussá teszi az egyént, és minél szimpatikusabb valaki, annál kedvezőbb fogadtatásra találnak gondolatai (uott. 57). A kutatás azt is alátámasztja, hogy "a szemkontaktus és a magabiztos fellépés megnöveli a hitelesség látszatát, bármi is legyen a mondanivaló" (uott. 33).

Robert Levine szerint "a kutatások meglepő módon nem sok közös vonást mutattak ki a kultuszokhoz csatlakozók között: nem létezik specifikus kultuszhívő személyiségtípus" (uott. 144). Ez a tény meglepte Levine-t. Mikor elkezdte a kultuszok kutatását, "osztotta azt az általános sztereotip nézetet, hogy a legtöbb tagjuk pszichológiailag zavart vagy vallási fanatikus" (uott. 81). Ehelyett azt találta, hogy sok kultusztag a szeretetteljes közösséget keresi, és ahhoz vonzódik. "A kultuszok sajátos iróniája, hogy sokszor a legeszementebb társaságok állnak a legszerethetőbb és legsegítőkészebb emberekből" (uott. 83). Levin utal Jim Jonesra, a kultuszvezetőre, aki "sikeres ügynök lévén nap mint nap gyakorolta a meggyőzés minden fortélyát" (uott. 213). Rendelkezett tekintéllyel, nagyon becsületesnek látszott, és igen rokonszenves volt. Valószínűleg ugyanez mondható el Marian Keechről is. Az is valószínűnek látszik, hogy sok kultusztag egyfajta pótcsaládot talált, és a pótanyát és/vagy pótapát látta a kultusz vezetőjében.
A másik megemlítendő dolog, hogy a legtöbb esetben az emberek nem egyik pillanatról a másikra teszik magukévá az irracionális eszméket. Az elkötelezettség fokról fokra nő, s ehhez idő kell (uott. 7. fejezet). Senki nem csatlakozna egy kultuszhoz, ha azzal fogadnák, hogy: "Kövess! Hajtsd le ezt az ízesített mérget, és légy öngyilkos!" Ám nem mindenki itta meg a mérget, és Keech két követője kiszállt, mikor a tények meghazudtolták a jóslatot. Miben különböztek ők a többiektől? A válasz adja magát: vezetőjükbe vetett hitük nem volt elég erős. Festinger szerint a két távozónak - Kurt Freundnak és Arthur Bergennek - csak felszínes volt az elkötelezettsége.
Még az álláspontjukat tudományosnak tartó emberek sem mindig mentesek attól, hogy fokról fokra növelve önnön meggyőződésüket, végül bele ne szeressenek saját elméletükbe. Ray Hyman pszichológus a kognitív disszonancia egy igen érdekes esetét írja le egy csontkováccsal kapcsolatban.

Néhány évvel ez előtt részt vettem egy alkalmazott kineziológia-teszten Dr. Wallace Sampson rendelőjében a kaliforniai Mountain View-ban. Az eljárást csontkovácsok egy csoportja demonstrálta. Megegyezés szerint a csontkovácsok tetszésük szerint adhatták elő elméletüket, utána viszont a megfigyelő orvosok kettősvak tesztnek vetettek alá állításaikat.
A csontkovácsok fő érve egy bemutató volt, amely állításuk szerint azt igazolta, hogy az emberi test különbséget tesz a glükóz ("rossz" cukor) és a fruktóz ("jó" cukor) között. A megkülönböztető érzékenység közhelynek számított az "alternatív gyógyítók" között, bár a tudományos bizonyíték hiányzott. A csontkovácsok hanyatt fektettek néhány önkéntest, akik függőlegesen felemelték az egyik karjukat. Minden önkéntes nyelvére ekkor (vízben oldott) glükóz került. A csontkovács megkísérelte vízszintes helyzetbe nyomni az önkéntes karját, miközben az igyekezte ezt megakadályozni, majdnem minden esetben sikertelenül. A csontkovács szerint ennek az a magyarázata, hogy a szervezet felismerte, és "rossznak" minősítette a glükózt. Miután az önkéntesek száját kiöblítették, és fruktózt cseppentettek bele, az ellenállás minden esetben sikeres volt. A szervezet "jónak" minősítette a fruktózt.
Ebéd után egy ápolónő egy készlet kémcsövet hozott nekünk, amelyeken csak egy sorszám állt, így mi nem tudtuk megállapítani, hogy melyik tartalmaz közülük fruktózt, és melyikben van glükóz, majd az ápolónő is távozott, hogy a teszt során ne legyen a helyiségben senki, aki erről információval rendelkezne. A fent említett teszt megismétlődött - ez esetben azonban kettősvak teszt formájában. Sem az önkéntesek, sem a csontkovácsok, sem a megfigyelők nem tudhatták, hogy az önkéntes nyelvén lévő oldat glükózt vagy fruktózt tartalmaz. Mint ahogy az reggel is történt, az önkéntesek hol sikeresen ellenálltak, hol pedig alulmaradtak. Mi minden esetben feljegyeztük az oldat sorszámát. A teszt után az ápolónő visszajött a kémcsövek tartalmát leíró táblázattal. Mikor megállapítottuk, hogy mely esetekben kapott az önkéntes glükózt, és mikor fruktózt, kiderült, hogy nincs semmilyen kapcsolat az ellenállási képesség és a között, hogy "jó" vagy "rossz" cukrot kapott-e az adott esetben az illető.
Mikor közöltük az eredményt, a főcsontkovács felém fordult és így szólt: "Látja, ezért nem csinálunk már kettősvak teszteket. Soha nem működnek!" Először azt hittem, csak viccel, de kiderült, hogy teljesen komolyan gondolta. Mivel "tudta", hogy az alkalmazott kineziológia működik, de a legjobb tudományos módszer ezt cáfolni látszott, nyilván a tudományos módszer hibádzik - legalábbis szerinte.

Ami mégis megkülönbözteti a csontkovácsok önigazolását a kultusztagokétól az az, hogy ez utóbbi puszta hiten és egy guru vagy próféta iránti elkötelezettségen alapul, míg az előbbi tapasztalati bizonyítékon. Egyik hit sem cáfolható, mert a hívők nem hagyják megcáfolni: semmi nem szólhat ellene. Akik a hitüket tapasztalatokra és általuk tapasztalati vagy tudományos bizonyítéknak tartott dolgokra alapozzák (mint az asztrológusok, tenyérjósok, médiumok, parafenomének, intelligens tervezés-hívők és a csontkovácsok) azt a látszatot keltik, hogy ellenőrizni akarják a feltevésüket. Valójában csak azért folyamodnak bizonyítékok gyűjtéséhez, hogy másokat is meggyőzzenek az igazukról. Ezért hívjuk ezt a fajta hitet áltudománynak, a kultusz tagjainak hitét pedig egyszerűen csak hitre alapozott irracionalitásnak."

  Forrás:

http://wiki.szkeptikus.hu/wiki/Kognit%C3%ADv_disszonancia

Az én ezerarcú Istenem

Emberi természetünk velejárója, hogy nagyon sok esetben jelenlegi állapotunk, érzelmeink kavalkádja és domináns gondolataink prizmáján keresztül látjuk önmagunkat, kapcsolatainkat, a világot, életünket, azt, ami éppen történik velünk. Sajnos, a legtöbb esetben, semmi köze a valósághoz, annak, amit így látunk. És nemcsak eszerint látunk, hanem ez a bizonyos saját prizmánk árnyalatai csillogásában hajlamosak vagyunk önmagunk visszatükröződése szerint ítélkezni, döntéseket hozni és cselekedni is. Istenképünkkel, életfelfogásunkkal sem vagyunk másképp.

A szégyen prizmáján keresztül leskelődő emberben a domináns érzés a megaláztatás, az ő istene megvető, élete nyomorúságos, és a kirekesztés folyamatának rabja, hiszen azt látja, hogy istene is kirekesztette.
A bűntudat terhe alatt élő ember érzései szüntelenül a szemrehányás köré összpontosulnak, istenképe egy gyűlölködő istené, életfelfogása a gonosszal kapcsolatos, cselekedetei, élettel kapcsolatos folyamatai a pusztításról szólnak.
A fásultság prizmája kétségbeeséssel itatja át az érzelmi világot, isten elítélő istenné válik, az élet pedig reménytelenné, és mivel ez a fásult ember istene lemondott az emberről, ez az ember élethez kötött folyamatai is a lemondásról fognak szólni.
A bánat prizmáján a sajnálkozás, sajnálat érzelme mutatkozik meg leginkább, az isten lenéző, az élet tragikus, és minden a csüggedéssel függ össze.
A félelem, szorongással tölti meg érzelmi életünket, egy büntető istennek hódolunk, életünk meg állandó fenyegetéssé válik. Nem is csoda, hogy ezen a prizmán keresztül élve, döntéseink, cselekedeteink a visszahúzódást szolgálják.
A vágyakozás prizmájának fényjátéka sóvárgással tölt el, az isten megtagadó, életfelfogásunk csalódó, és behódolunk.
A haragos ember domináns érzelme a gyűlölet, istenképe egy bosszúálló istenévé válik, életfelfogása pedig a szembenállásról szól, cselekedetei az agresszió megnyilvánulásai.
A büszkeség csillogásai közönyös istent szülnek, cselekedete a felfuvalkodás, érzelmei a lekicsinyléshez kötöttek, élete egy követelő élet.
A bátorság prizmáján keresztül élő ember érzelmei a megerősítés árnyalatai, istene egy megengedő isten, élete megvalósítható, és ennek a folyamata a képessé tétel.
A pártatlanság prizmája a bizalom érzésével tölti be érzelmi világunkat, az isten egy képessé tevő isten, az élet kielégítő, a cselekedetek, folyamatok a felszabadulást szolgálják.
A hajlandóság prizmájának tulajdonosa derűlátó, istene inspiráló, élete reményteli, élethez kapcsolódó folyamatai a szándékról szólnak.
Az elfogadás prizmája a megbocsátás érzésével tölt el, isten egy könyörületes isten lesz, az élet pedig harmonikus, a folyamat pedig a transzcendencia.
Az ésszerűség prizmáján keresztül tekintve a megértés a domináns érzelem, isten egy bölcs isten, az élet pedig jelentőségteljes, a folyamat pedig az elvonatkoztatás.
A szeretet prizmájának csillogása áhítattal tölti be lelkünket, isten egy szerető isten, az élet jóindulatú, és minden a kinyilatkoztatásról szól.
Az öröm prizmája derűvel gazdagítja érzelmi világunkat, isten Egy, az élet pedig teljes, a folyamat pedig a megdicsőülés.
A béke prizmájával élő ember érzelmi világa az áldottságról suttog, istene a mindenlét, élete tökéletes, és a megvilágosultság ösvényén van.
A megvilágosult ember érzelmei kimondhatatlanok, istene Önvaló, életfelfogása a létezés, és minden megnyilvánulása a színtiszta tudat.
Ezek a prizmák valójában tudatszintek, amin keresztül képessé válunk meglátni életünk valóságát vagy nem, és ugyanakkor megélni életünk ezerszínű árnyalatait. Ahogy prizmát cserélünk, megtörténik a tudatszint váltás és lehetőséget kapunk a kibontakozásra, életminőségünk javítására, gyógyulásra, abban a formában, ahogyan éppen szükségünk van rá. Tudatos belső munkával érhető el ez a változás, néha pedig egyszerűen valaminek a megértése, elfogadása kapcsán bekövetkezik.
Bizonyos tudatszintek megnehezítik személyes fejlődésünket, ilyen például a szégyen, bűntudat, fásultság, bánat, félelem, vágyakozás, büszkeség, harag szintje. Amikor a bátorság megnyilvánul, minden átvált az életigenlés szintjeire.
Azt, hogy szükségünk van ezekre a prizmákra, tudatszintekre mi sem bizonyítja jobban annál, hogy az ember alapvető természete által mindig is arra törekedett, hogy jobban megértse önmagát, életét és világát, hogy valahogy megtudja fogalmazni azt az igényét, hogy hol is tart az életében és merre is halad, hányadán áll önmagával, életével, istenével és a valósággal.
„Az én Istenem a szeretet istene” – ez valójában nem csak rólam szól, hanem rólunk. Mert bizonyára létezik egy olyan prizma, amelyen keresztül én és te látjuk a világot, ez az a bizonyos közös tudatszintünk, ami napjainkban egyre csak emelkedik, megengedve az élet valódi megnyilvánulásainak kibontakozását önmagunkban.

Forrás:

 http://filantropikum.com/az-en-ezerarcu-istenem/

Hű és értelmes rabszolga - Nélküle nem lehet érteni a Bibliát?

Nincs még egy vallás, amelyik azt tanítja a Máté 24:45-47- ig terjedő versekről, hogy az itt szereplő hű és értelmes rabszolga konkrétan azonosítható személy lenne, csak Jehova Tanúi. Azzal, hogy ezt a tanítást a tagok elfogadják nem veszik észre, hogy tulajdonképpen más gondolkozik helyettük. Szalai András a "Jehova és a szervezet" című könyvében a Társulat kiadványaiból idézve mutatja be, hogyan is képez vakcsoportot a Vezető Testület. 

"Ha érdeklődő vagy Tanú vagy, akkor lehet, hogy nem is tudod: emberek százmilliói a Társulat irodalma nélkül, pusztán a Bibliát olvasva is élő istenhitre jutnak, teljesen megváltozik az életük, és tiszta szívvel követik Krisztust. Kérdés azonban, hogy miért nincs olyan ember, aki pusztán a Bibliáját olvasva elindult volna egy „hű és értelmes rabszolgát”, valamiféle „látható gondolatközlési csatornát” keresni? Mit gondolsz, miért nem elég ehhez Isten Szava, miért kell hozzá a Tanúk serege és a Társulat kiadványainak áradata?
 
Jehova Tanúi szervezetének vezetői kezdettől fogva és a mai napig azt állítják, hogy nélkülük, illetve a kiadványaik nélkül senki sem értheti helyesen a Bibliát. Bár az Őrtorony *30 újabban úgy állítja be a dolgot, hogy „Egy kis segítséggel meg lehet érteni a Bibliát”, a „kis segítség” valójában azt jelenti, hogy mindenki mindenben, egyszer s mindenkorra teljesen rászorul a Társulatra. A Társulat vezetői erre építik a tekintélyüket, ezért nem tűrnek a szervezeten belül ellentmondást, független gondolkodást, ezért hívnak mindenkit, hogy térjen át, és engedelmeskedjen nekik mindenben. Ugyanakkor – mint látni fogjuk – évtizedeken át alapvető dolgokban saját ítéletük szerint is tévtanokat tanítottak.
 
Aki azt állítja, hogy csak ő érti a Bibliát, az vagy kivételes képességű ember, vagy kivételesen ihletett. Amikor a szervezet vezetősége kijelent valamit, akkor nem a kivételes emberi képességeire hivatkozik (hogy pl. intelligensebb lenne másoknál), hanem az isteni ihletettségre. Ugyanakkor, ha valaki számon kéri a tévedéseket, akkor a szervezet azzal hozakodik elő, hogy a kiadványok írói is csak emberek, akik tévedhetnek, hibázhatnak, sőt nem is ihletettek a tanításukban, de a kifejezéseikben sem. Amint az alábbiakban
figyelemmel követheted, ez a kettősség jellemzi Russell és a mai szervezet kijelentéseit egyaránt. 

Ebben a fejezetben először azt fogjuk figyelemmel kísérni, hogy mit állított Russell, és mit állít a mai szervezet. Utána azt vizsgáljuk meg a dokumentumok alapján, hogy ez a tekintélyigény jogos volt-e. Végül azokat az érveket vesszük szemügyre, amelyekkel a szervezet önmagát védi.

Mit állít magáról a szervezet?
 
C. T. Russell tekintélye 
Jehova Tanúi – Isten Királyságának hirdetői, 1997 (49. oldal)
Milyennek tartotta hát Russell az ő és társai szerepét az Írás szerinti igazság kiadásában? Ezt mondta: „Munkánk…célja: egybegyűjteni az igazság hosszú időn át szétszóródott töredékeit és felkínálni azokat az Úr népének – nem úgy, mint ami új, nem úgy, mint ami a sajátunk, hanem úgy, mint ami az Úré…” Russell tehát azt állítja, hogy nem a saját ötleteit, nem új tanokat, hanem az Úr összegyűjtött tanítását terjeszti. De milyen értelemben, vagy hol voltak „az igazság töredékei” szétszóródva?
 
The Watch Tower, September 15, 1910 (p. 298) *
Ha az Írástanulmányok hat kötete gyakorlatilag a Biblia tematikusan elrendezve, megadva a bizonyító bibliai szövegek, akkor nem helytelen a köteteket „rendezett formátumú Bibliának” nevezni. Ez azt jelenti, hogy [a hat kötet] nem pusztán kommentár, hanem gyakorlatilag maga a Biblia. (…) Továbbá, nem csak hogy úgy találjuk, az emberek magának a Bibliának a tanulmányozásával nem láthatják meg az isteni tervet, de azt is látjuk, hogy bárki, aki félreteszi az Írástanulmányokat , még ha használta is azokat, miután megismerte azokat, miután azokat tíz éven át tanulmányozta – ha azután mégis félreteszi őket, és figyelmen kívül hagyja őket, és egyedül a Bibliához fordul, bár tíz éven át értette a Bibliát, a mi tapasztalatunk azt mutatja, hogy két éven belül sötétségbe jut. Másfelől, ha pusztán az Írástanulmányokat és annak utalásait olvasta volna, és egy oldalt sem olvasott volna magából a Bibliából, világosságban lenne annak a két évnek a végére, mert az övé lenne az Írások világossága.
 
Russell – számomra nem túlságosan világos – gondolatmenete szerint tehát a Biblia önmagában sötétségbe visz, de az Írástanulmányok (vagy Bibliai Tanulmányok) önmagukban is világosságot adnak, mert a Biblia világossága van bennük... Kérdés azonban, hogy miért csak Russellt nem tartotta sötétségben a Biblia?
 
A legnagyobb kérdés mégis talán az, hogy hogy meri Russell azt mondani Isten Szavára, hogy az önmagában sötétségbe visz?! A zsoltáros még így írt: „Lábamnak szövétneke a te igéd, ösvényemnek világosság (...) a te beszéded megnyilatkozása világosságot ad, és oktatja az együgyűeket” (Zsolt 119:105.130). Isten testté lett igéje maga a megtestesült világosság (Jn 8:12, 9:5), aki „világosságot fog hirdetni e népnek és a pogányoknak” (Csel 26:23).
 
Ahogy a bibliai időkben, úgy ma sem Russell írásai, hanem „az Isten, aki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben” (2Kor 4:6). Ráadásul maga a Társulat is elvetette Russell „világosságát”, hiszen ma már alig van Tanú, aki ismeri azt, ami egykor állítólag „maga a Biblia” volt... Vajon lehetett Isten áldása egy ilyen emberen, aki élete és munkássága utolsó éveiben ennyire becsülte az Istentől ihletett teljes Írást?
 
The Watchtower, September 15, 1911 (p. 366) * 
A protestantizmus négy évszázadon át harcolt azért a jogért, hogy mindenki saját maga hozhasson ítéletet Isten Szavának a magyarázatát illetően, ezt a jogot gyakorolták is, és mi lennénk az utolsók, akik ezt vitatják. Ugyanakkor érdemes két dologra emlékezni: (1) Mindez idő alatt nagyon kevés független bibliatanulmányozás folyt. (2) Mindezekben az évszázadokban nem jutottak nagyon tiszta bibliaértelmezéshez. (…) az Úr számára
csak most jött el az ideje annak, hogy megnyissa Szavát, hogy megértsük azt. Ha most minket az Úr megáldott az ő Szavának a világosabb meglátásával, akkor tartozunk megemlékezni arról, hogy nem négy évszázad független bibliatanulmányozása révén kaptuk, hanem azáltal, hogy az elmúlt években az ő sajátos módján külön felhívta rá a figyelmünket. (…) A független bibliatanulmányozás helyett inkább a függő bibliatanulmányozást kell akarnunk. Ne emberektől függjünk, hanem az Úrtól, mégis azt kell várnunk az Úrtól, hogy amint a múltban, úgy a jelenben is embert használ eszközként. (…) Bármelyik csoportvezetőt, aki ellenez egy utalást, amelyet az Őrtorony Társulat vagy a Bibliai Tanulmányok tesz akármelyik megbeszélt témát illetően, helyes gyanúsnak tekinteni mint tanítót.

Egyrészt a Társulat pontosan a protestantizmusnak azt a vívmányát tagadta meg, hogy „mindenki saját maga hozhasson ítéletet Isten Szavának a magyarázatát illetően”. A Tanúk nem a pápától és Tanítói Hivatalától, hanem Russelltől, illetve a mindenkori Társulat éppeni tanításától függnek olyan mértékben, mintha nem is lett volna reformáció.  A protestáns egyházak hitvallása az évszázadok alatt alig változott, a Társulat ellenben alapvető dolgokban többször is cáfolni kényszerült önmagát (lásd később!).
Ha megfigyeled a szöveg végét, a Társulat egyfelől arra buzdít, hogy „Ne emberektől függjünk, hanem az Úrtól”, másfelől Russell igazát semmiben sem volt szabad megkérdőjelezni. De mit szólnál, ha én mondanám Neked a következőket: „Gyere, olvassuk együtt a Bibliát, nézzük meg, mi az, amit az Úr akar mondani! Ne hallgass emberi véleményekre, legfőképpen a sajátodra ne hallgass, mert arra van szükséged, hogy elfogadd az enyémet!” Komolyan vennéd a tanulmányozásra való meghívásomat? Elhinnéd rólam, hogy őszintén érdekel a véleményed?
 
Jehova Tanúi – Isten Királyságának hirdetői, 1997 (215. oldal)
V.D.M KÉRDÉSEK – A V.D.M. betűk a latin „Verbi Dei Minister” szavakat jelzik, melynek jelentése: „Az isteni Szó szolgája.” A Társulat 1916-ban listát állított össze azokból a kérdésekből, amelyek az Írásokat érintő témákra vonatkoznak. Felkértek minden olyan testvért, aki lehetséges szónokként képviselte volna a Társulatot, hogy válaszoljon írásban minden kérdésre. (…) 
20. Alaposan és gondosan végigolvastad-e a BIBLIAI TANULMÁNYOK hat kötetét?
21. Merítettél-e sok megvilágosodást és hasznot belőle?
Ha Russell ma élne, Jehova Tanúit valószínűleg nem tartaná „Az isteni szó szolgáinak”, de mint később látni fogod, a mai Társulat sem tartaná annak Russellt!

Az Őrtorony, 1916. december 1 Idézi: Jehova Tanúi … (707. oldal)
 [Russell] Nem állította, hogy különleges kinyilatkoztatást nyert Istentől, ellenben azt tartotta, hogy elérkezett az Isten számára megfelelő idő a Biblia megértéséhez, valamint, mivel teljesen az Úrnak és az Ő szolgálatának szentelt volt, lehetőséget kapott arra, hogy megértse a Bibliát. Mivel a szent szellem gyümölcsei és kegyelme kifejlesztésének szentelte magát, az Úr ígérete beteljesedett rajta: „Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésére nézve” (2Péter 1:5-8)
A Társulat szerint Russellel jött el „Isten ideje”, mert több mint másfél ezer éven át kellett várnia egy olyan férfiúra, aki elég odaszánt életet élt ahhoz, hogy a Biblia tartalmát megértethesse vele, és általa az egész világgal... Önmagában a Biblia azonban nyilván Russellt is csak sötétségbe juttatta volna, tehát vagy kivételes képességei voltak (amit tagadott), vagy mégiscsak szüksége volt valamiféle kinyilatkoztatásra (amit hol állított, hol tagadott).

The Watch Tower, December 15, 1916 (p. 394) *
Ha mi most semmibe vennénk azt az eledelt, amelyet az Írástanulmányok és az Őr Torony Biblia és Traktátus Társulat más kiadványai tartalmaznak, az azt jelentené, hogy azt vetnénk el vagy vennénk semmibe, amit az Úr kegyesen a mi hasznunkra készített el. Meg kell különböztetnünk Russell testvért mint teremtményt a hivatalbeli képességétől, hogy mint a Mester „ama szolgája” kiadja „az eledelt a megfelelő időben.” Az üzenetet semmibe
venni az Úr semmibe vételét jelentené. Legyünk bátrak és hűségesek, kedves testvérek.
Úgy tűnik, hogy maga a Társulat vesztette el idővel a bátorságot, hogy Russell írásait más, kezébe vagy akár a saját tagságának a kezébe adja. A hűsége is eltűnt, mert a kellő időben megadott eledelt elvetette, és ezzel – a saját szavai szerint – az Urat vette semmibe... A másik lehetőség az, hogy a Társulat akkori kiadványainak a tartalmáról mégsem az Úr gondoskodott, és ezért meri ma a Társulat az egykori „világosságot” semmibe venni. Akármelyik verzió az igazság, ha a Társulat ezt csak egyszer is megtehette anélkül, hogy nyíltan tisztázzon mindent, mi a garancia arra, hogy nem fogja ugyanezt tenni a jövőben?
 
The Watch Tower, February 15, 1918 (p. 52) *
Ha egy testvér az Írásoknak olyan magyarázatát adja, amely eltér attól, amit Russell testvér adott, és Russell testvér magyarázata logikusnak, és Isten tervével összhangban levőnek tűnik, akkor úgy hisszük, hogy biztos szabály Russell testvér magyarázatát követni, mivel ő az egyház szolgája, amint azt az Úr a laodiceai korszak számára meghatározta. Ha az elmében kétség merül fel, hogy melyik magyarázat a helyes, mindig biztosabb a
kétséget Russell testvér magyarázatának a javára feloldani. Hisszük, hogy ez összhangban van az Úr akaratával.
Gondolj bele egy pillanatra: ha ott ültél volna a régi Bibliakutatók összejövetelein, ellent mertél volna mondani Russell testvér magyarázatának? Ha egyszer már elfogadtad, hogy Russell testvér az Úr akaratából a „laodiceai kor” hírnöke, akkor csoda, hogy Russell testvér magyarázata mindig „logikusnak, és Isten tervével összhangban levőnek” tűnik? Úgy látom, hogy ma is ugyanez a helyzet: ha Tanú vagy, és elfogadtad, hogy a Társulat „Isten gondolatközlő csatornája”,akkor ettől kezdve a kiadványok tanulmányozásakor a Társulat által feltett kérdésekre a Társulat által megadott válaszokat mondod el a többieknek, és ők Neked. Nem nagyszerű módszere ez annak, hogy a Társulat így egymáson
keresztül kontrolláljon Titeket, nehogy mást gondoljatok, mint ő?
 
Az Őrtorony, 1987 / 2 (14. oldal)
A jelzett dátum előtti évtizedekben Jehova felkentjei közreadtak olyan bibliai igazságokat, mint a híres Írástanulmányok sorozat (1887-1917).
A Társulat a saját történetét feldolgozó  könyvben *31 arról olvashatunk, hogy az Írástanulmányokat vagy más néven Bibliai Tanulmányokat „széles körben” terjesztették, és még történeteket is idéz *32, hogy illusztrálja az emberekre gyakorolt pozitív hatását. Ugyanakkor ugyanez a Társulat ma Russell összes művét elvetette! Vajon a mai Tanúk miért nem olvassák akár csak egyetlen könyvét is? Ha az akkori „világosság” ma sötétségnek számít, nem történhet-e meg, hogy a mai „világosság” is egy napon ugyanilyen sötétségnek fog számítani? 

A szervezet tekintélye

The Watchtower, July 1, 1943 (p. 201) *
A Vatikán vallási hierarchiája, miközben képtelen megakadályozni Isten igéjének a hirdetését, továbbá lebecsüli a hétköznapi emberek bibliatanulmányozását, önmagának tévedhetetlenséget igényel, azt állítva, hogy ő az egyetlen szervezet, amely felhatalmazással és képesítéssel rendelkezik a Biblia magyarázására.
Amit azonban a Társulat a katolikus egyháztól rossz néven vesz, azt ő maga is gyakorolja. Számomra kifejezetten kérdéses, hogy a Társulat valóban becsüli-e bármire is a „hétköznapi emberek” bibliatanulmányozását. A szervezetnek a katolicizmus „vallási hierarchiájától” megkülönböztetett „laikus” rétegéhez hasonlóan külön vezető „felkent osztálya” és alárendelt „más juhai” vannak, illetve a vatikáni „Tanítói Hivatalhoz” hasonlóan tanbeli döntéseket hozó „Vezető Testülete” és „Írói Bizottsága” is van. A katolikusoktól azonban nem követelnek olyan vak engedelmességet, mint a Tanúktól. Mi a különbség? Az, hogy a Tanúktól vak engedelmességet követelnek.
 
The Watchtower, May 1, 1957 (p. 274) *
A világ tele van Bibliával, ami Isten parancsolatait tartalmazza. Miért nem tudják mégsem az emberek, hogy merre menjenek? Mert nincs meg náluk az a tanítás vagy az anyának a törvénye, ami a világosság. Jehova az egész emberiség számára gondoskodott szent írott Szaváról, és az minden olyan információt tartalmaz, amelyre szüksége van az embernek, ha az életre vezérlő utat akarja tanulni. Isten azonban nem azért készítette el Szavát, hogy függetlenül beszéljünk róla, vagy hogy önmagában is életet adó világosságként fényeskedjék. Az ő Szava mondja: „Világosság támad fel az igazra” (Zsoltárok 97:11, Károli)*33 Isten az ő szervezetén keresztül gondoskodik erről a világosságról, amelyről a példabeszéd is szól, és ami a tanítás vagy az anya törvénye. Ha az igazság fényében akarunk járni, nemcsak Jehova Istent kell felismernünk mint Atyánkat, hanem az ő szervezetét is mint anyánkat.

Az Őrtorony, 1967 / 20 (3. oldal)
A Biblia tehát szervezeti könyv, és valójában nem egyéneké, hanem a keresztény gyülekezeté mint szervezeté, még akkor is, ha egyesek látszólag őszintén azt hiszik, hogy meg tudják magyarázni a Bibliát. Éppen ezért a Bibliát nem lehet helyesen megérteni Jehova látható szervezetének figyelembe vétele nélkül.
A Társulat Russell nyomában járva az egész világ számára nélkülözhetetlennek tartja önmagát. Tagadja, hogy Isten Szava önmagában is világosságot nyújtana, a Bibliát kiveszi az emberek kezéből, vagy legalábbis a saját irodalmát halmozza a Bibliájuk fölé, hogy az legyen a szemük előtt. A nem Tanúk őszinte hitét „látszólagosnak” ítéli, és képes olyan kijelentést tenni, hogy nélküle „nem tudják ... az emberek, hogy merre menjenek” (vö. alább az Új világosságok – a kezdetektől napjainkig szakasszal).

Érdemes megfigyelni a Társulat érvelési módszerét! Azt állítja, hogy nélküle nem értheted a Bibliát, de ezt abból a Bibliából akarja igazolni, amelyet szerinte Te magadtól eleve nem ítélhetsz meg helyesen, hiszen ha mást látsz benne, mint a Társulat, akkor csak tévedhetsz. Tehát olyan alapon kell a bizonyítékot elfogadnod, amelyet Te magad nem tudsz ellenőrizni vagy megítélni! De mikor követelte Isten bárkitől is, hogy egy másik embernek mindent vakon elhiggyen? A Bibliám pontosan az ellenkezőjére buzdít: mindent meg kell és lehet ítélni az Írások alapján (Csel 17:11), a józan ész révén (1Kor 10:15) és a Szentlélek kenete által (1Jn 2:26-27). Sehol sincs szó egy „anyaszerű” szervezetről, amelynek oda kellene állnia Isten és közém. 1935 óta azonban a Tanúk óriási többsége nem felkent, nem értheti a Bibliát, és nem gondolkodhat önállóan.
Miért? Mert a Társulat azt állítja, hogy 1935 óta ez Isten akarata. Hogyan bizonyosodhatsz meg arról, hogy valóban így van? Sehogy sem, amíg a szervezet tekintélye alatt maradsz. Egyszerűen elvárja Tőled, hogy elfogadd, akár tetszik, akár nem.

Megint arra kérlek, hogy állj meg egy percre, és gondold végig, hogy mi győzött meg Téged, amikor Tanúvá lettél? Lehetett-e a teljes Szentírás, ha abban csak azt láthattad meg, amit a Társulat meg akart veled láttatni a kiadványai „segítségével”? Lehetett-e a Szentlélek, ha ő a Társulat szerint csak személytelen „erő”, mint a villany, és nem lakhat Benned, nem taníthat stb. Lehetett-e a Te minden kétséget kizáró, önálló és tudatos meggyőződésed, ha a független gondolkodásról hamar le kellett szoknod, és a bibliai részletek értelmét és összefüggéseit is eleve a Társulat határozta meg a Számodra?
Talán az az igényed döntött, hogy szükséged van a közösségre és barátok iránti igényed döntött? Vagy az, hogy mikor először ellátogattál egy Királyság-terembe, jól érezted magad, mert kedvesen fogadtak? Esetleg a lehengerlő emberi logika, amelyet nem tudtál megkérdőjelezni, mert semmi bibliai ismereted nem volt? Vagy mert először itt érezted magad közel Istenhez, és azt hiszed, hogy ennél közelebb nem is juthatsz?
 
A mi Királyság-szolgálatunk, 1977 / 5 (6. oldal)
KÉRDÉSDOBOZ Lehet-e Biblia-tanulmányozásnak jelenteni egy megbeszélést, amikor egyedül csak a Bibliát használjuk fel?
Rendszerint a Társulat egyik kiadványa szolgáltatja az alapját a Biblia-tanulmányozásnak valakivel. De néha egyesek vonakodnak irodalmat felhasználni a Biblián kívül. Mégis az ilyen egyének hajlandók lehetnek arra,hogy rendszeresen megvitassák velük a Bibliát. Ilyen esetekben rendszeresen megbeszélhetünk különböző témákat, felhasználva 6-8 Írásszöveget, melyeket a Társulat egyik-másik kiadványában találunk. Az ilyen rendszeres megbeszéléseket Biblia-tanulmányozásnak jelenthetjük, miután legalább három alkalommal már megtartottuk azokat. (…) Ahogyan az egyén bizalma növekszik, egy megfelelő kiadványt felhasználhatunk. Ha ez sikerül, bizonyára nem szeretnénk azt a benyomást kelteni, hogy a Biblia-tanulmányozást most már könyvtanulmányozással helyettesítettük. A házigazdának továbbra is azt kell éreznie, hogy a Szentírást tanulmányozza, mert ez a valóság, amikor megmagyarázzuk és megvilágítjuk neki a szentírási részeket a tanulmányozott anyagból.
Ha tehát egy érdeklődőnek feltűnik, hogy nem is annyira a Biblián alapul a szervezet tanítása, hanem mindig egy-egy kiadvány kerül elő, akkor az illetővel egy ideig bibliaversekről, írásszövegekről kell beszélgetni, persze a kiadványokból felkészülve! Ha elaludt a gyanúja, vissza lehet térni a kiadványokhoz, a Bibliát a kiadványokkal helyettesítve... Így legalább az az érzés marad az illetőben, hogy a Bibliát tanulmányozza... Tudod, mit csinál a szervezet? A Bibliát használja fel arra, hogy a saját kiadványait terjessze! Nem fordítva kellene ennek történnie?
 
Az Őrtorony, 1981. február 1
[23. oldal] Ha az alattomos kételyek bármikor is kezdenek belopózni a keresztény elméjébe, jól tenné, ha előbb mérlegelné a helyzetet, és feltenné magának az alábbi fontos kérdéseket: Hol tanultam meg, hogy Isten neve Jehova…? (…) Ki tanított meg arra, hogy Jézus Krisztus…? (…) Melyik vallás gyújtott világosságot az elmémben azzal kapcsolatban, hogy a szent szellem…? (…) Melyik vallásszervezet helyesbítette régi pogány elképzeléseimet…? (…) Ki prédikálta Isten Királyságát…? (…) Hol találtam igazi életcélt…? (…) Végül, a keresztények melyik csoportjánál van ’őszinte szeretet’?
[28. oldal] …aki annyira kételkedik, hogy hitehagyottá lesz, bírónak teszi meg magát. Azt gondolja, hogy ő többet tud, mint a társai, még annál is többet, mint a „hű és értelmes rabszolga”, akitől a legtöbbet, ha nem az egészet tanulta abból, amit Jehova Istenről és az ő szándékairól tud.
A Társulat mindenki mástól elvárja, hogy otthagyja azt az egyházat, amelyben először hallott a Bibliáról. Ugyanakkor úgy véli, hogy jogot formálhatna azoknak a lelkére, akik először éppen a Társulat kiadványaiból hallottak „bibliai tanítást”. Ha már tag lennék, akkor pedig úgy igyekezne kontrollálni a gondolkodásomat, hogy eszembe juttatná, milyen hálásnak kellene lennem mindazért, amit tőle kaptam. De miért lett volna szükségem a Társulatra ahhoz, hogy megtudjam: Isten neve Jehova? Értette a Társulat valaha is a háromságtant, és korrekt módon ismertette a Tanúkkal? Valóban „pogányok” azok a szokások, amelyeket a Társulat egy ideje annak nevez? Hogyan adhatna életcélt a Társulat Isten teremtményeinek? Valóban őszinte az a szeretet, amelynek feltétele van? Végül, az alázat jele a Társulat részéről azzal védeni a tekintélyét, hogy bűnös, aki azt hiszi: még nála is többet tud?
 
The Watchtower, February 15, 1981 (p. 19)
Bíznunk kell az Isten által használt csatornában. A Brooklyn-i főhadiszálláson, ahonnan Jehova Tanúi Biblia kiadványai kiáradnak, több érett keresztény vén van a „maradékból” és a „más juhokból" egyaránt, mint bárhol máshol a földön. (…) Mindnyájan segítségre szorulunk, hogy megérthessük a Bibliát, és az Írások vezetését, amelyre szükségünk van, nem találjuk meg a „hű és bölcs rabszolga” szervezetén kívül.

Az Őrtorony, 1991 március 15 (16. oldal)
…szoros kapcsolatot kell kiépítenünk és ápolnunk Jehovával mint az ő munkatársai, a szívünkbe kell vésni Isten Szavát. (1Korinthus 3:9) E tekintetben az, hogy lépést tartsunk Isten látható szervezetével, megköveteli, hogy lépést tartsunk a szellemi táplálék áradatával, mellyel ellátnak a megfelelő időben (Máté 24:45-47).
Ha a társulati kiadványok áradata nélkül nem tudjuk a szívünkbe vésni Isten Szavát, akkor lehet, hogy Isten Szava önmagában mégsem „élő és ható”? (Zsid 4:12)
 
Szervezetten a szolgálatunk elvégzésére, 1991
[92. oldal] Az első keresztények Isten Szava buzgó hírnökei voltak. Másolatokat készítettek a Szent Iratokról személyes használatra és a gyülekezeti tanulmányozásra. Másoknak is ajánlották az igazság szavát. (…) Ma Jehova Tanúi számára modern nyomtatási módszerekkel lehetséges, hogy Bibliák millióit és olyan tanulmányozási segédeszközök százmillióit nyomtassanak több tucat nyelven, mint például a könyvek és folyóiratok…
[65. oldal] Több mint száz éve jelenik meg Az Őrtorony hirdeti Jehova Királyságát című folyóirat. Ez a legfontosabb segédeszköz arra, hogy Jehova népe jól el legyen látva időszerű szellemi táplálékkal. Bizonyos cikkek, amelyek az Őrtoronyban megjelennek, különösen a hetenkénti gyülekezeti tanulmányozásra készülnek, amelyek útmutatást nyújtanak Isten írott Szavából. Az anyag, amely az Őrtorony-tanulmányozáson gondos vizsgálat alá kerül, felpezsdíti a gyülekezet tagjainak szívét, elméjét, és szellemi erőt ad nekik.
[67-68. oldal] Az Őrtorony-tanulmányozást ne tekintsük jártasság kérdésének. Ha szellemileg erősek akarunk maradni és meg akarjuk őrizni az erős hitet, feltétlenül legyünk jelen minden héten. Senki se mulassza el ezt a fontos összejövetelt , amely mindenkinek az erősítésére szolgál, aki kapcsolatban van a hit háznépével. (…) A gyülekezetben tartott rendszeres nyilvános előadások 45 percig tartanak. Az Őrtorony-tanulmányozás egy órát vesz igénybe. Mindkét összejövetel együttesen nem tarthat tovább két óránál. (…) Amíg az Őrtorony - tanulmányozás egy megbeszélés a jelenlevők részvételével, akik kész kérdésekre válaszolnak, addig a nyilvános összejöveteleken egy bibliai témájú előadást tartanak.
 
A Teokratikus Szolgálati Iskola Vezérkönyve, 1992 (21. oldal)
Személyes munkatervedben hagyj időt magának a Bibliának az olvasására is. Nagyon nagy értéke van annak, ha elejétől a végéig elolvasod. (…) Midőn a Bibliát olvasod, biztos lehetsz abban, hogy a lehető legjobb szellemi eledelt fogyasztod. (…) Időt kell szakítanod az Őrtorony -tanulmányozáson és más gyülekezeti összejöveteleken sorra kerülő anyag előzetes elolvasására is. Nagyon jó, ha szem előtt tartod az összejöveteleken való hozzászólást, de ne a válasz megtalálása legyen a fő célod. Ehelyett arra törekedj, hogy megértsed, amit olvastál, és vizsgáld meg, hogyan érinti az a saját életedet. Azután vannak olyan Őrtorony -cikkek, amelyeket nem használunk fel a gyülekezet hetenkénti tanulmányozásán. Az Ébredjetek! folyóirat szintén sok felvilágosító anyagot kínál fel oldalain. És vajon olvastad-e már a Társulat régebbi kiadványait a saját nyelveden? Amennyi időt tudsz szakítani az anyag elolvasására, annyi áldásban részesülsz. Az ember szellemi fejlődésének foka függ olvasásának rendszerességétől és minőségétől.
Tudom, hogy létezik egy társulati bibliaolvasó kalauz, amely napi 2-3 fejezet elolvasásával próbál végigsegíteni a Biblián, de vajon az intenzív kiadványtanulmányozás mellett marad időd arra, hogy végigtanulmányozd az elejétől a végéig? Kérdéses, hogy ha a Társulatnak valóban érdeke, hogy mindenki az egész Bibliát ismerje és értse, akkor miért adott ki olyan elenyészően kevés kommentárt? *34 Világszerte keresztények százmilliói külön a tanulmányozást elősegítő Bibliák (Study Bible), teljes bibliakommentárok és bibliai lexikonok tucatjai közül válogathatnak, és nem egy gyülekezetben a teljes Bibliát fejezetről fejezetre, versről versre végigtanítják az istentiszteleteken. Miért? Mert a Bibliát, és csakis a Bibliát tekintik lelki eledelnek.
 
A Társulat a gyakorlatban a szellemi erő, frissesség és fejlődés forrásának nem közvetlenül és egyedül Isten Szavát, hanem a saját kiadványait tekinti. De mit gondolsz, amikor Pál azt írta Timóteusnak, hogy „a teljes Írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített” (2Tim 3:16-17), akkor „teljes Íráson” a Társulat összes kiadványát értette, vagy csak egy bizonyos könyvet, a Bibliát?
 
A Teokratikus Szolgálati Iskola Vezérkönyve, 1992 (111. oldal)
Ha olyan gondolatokat adunk elő, amelyek elmélkedésből vagy a tárgy további vizsgálatából erednek, az nagyban hozzájárulhat az előadás hatásosságához. (…) Amitől óvakodnunk kell, az az egyéni spekuláció. A társulati irodalmat kell használnunk és azokra kell támaszkodnunk. Vizsgáld meg a Társulat Indexeit és az írásszövegekkel kapcsolatos lábjegyzeteket! Győződj meg arról, hogy magyarázatod valóban megvilágítja, nem pedig elferdíti a tényeket!
 
Az Őrtorony, 1994 október 1 (8. oldal)
Ahogyan a bibliai prófécia előremutatott a Messiásra, ugyanúgy elvezet minket a felkent keresztény Tanúk jól felépített szervezetéhez is, amely ma hű és értelmes rabszolgaként szolgál. Segít megértenünk Isten szavát. Mindannak, aki szeretné megérteni a Bibliát, nagyra kellene értékelnie, hogy „az Isten szerfölött sokrétű bölcsessége” csakis Jehova látható gondolatközlési csatornáján, a hű és értelmes rabszolgán keresztül ismerhető meg.
 
Mint már az elején mondtam, Krisztushoz rengetegen eljutottak pusztán a Bibliájukon keresztül, de nem hiszem, hogy bárki is pusztán a Bibliáját olvasva elkezdett volna keresni egy „hű és értelmes rabszolgát”, valamiféle „látható gondolatközlési csatornát” vagy „jól felépített szervezetet”. Mit gondolsz, miért nem elég ehhez Isten Szava, miért kell hozzá Tanúk serege és a Társulat kiadványainak áradata?"

A válasz szerintem egyértelmű.

A könyv nyomtatott formában beszerezhető innen:

http://www.harmat.hu/index.php?page=shop.product_details&category_id=12&flypage=flypage.tpl&product_id=179&option=com_virtuemart&Itemid=2

Aki további részletekre kíváncsi Szalai András könyvéről, írjon nekem email-t a pisztiszkhara@gmail.com címre.

(A szöveget átnézte Columba.)

30 Az Őrtorony, 2001. július 1 (3. oldal)
31 Jehova tanúi – Isten Királyságának hirdetői, 1997 (52-53. oldal)
32 Jehova tanúi – Isten Királyságának hirdetői, 1997 (52-53. oldal)
33 Más fordításban: „Fényözön árad az igazra” (Zsolt 97:11 Ökumenikus)
34 Ma csak Csak a következő könyvekhez létezik teljes magyarázat: Jakab, Jelenések, Ézsaiás, Dániel.